Általános Iskola
Olajfa Óvoda
Budai út
Maroshegy
Széchenyi út
Felhasználónév
Jelszó




Név:*
E-mail:*

 
8000 Székesfehérvár,
Széchenyi u. 16.

Tel: 22/ 312-785
Fax: 22/ 398-719

hivatal@albaref.hu

Letölthető igehirdetések

A közzétett hangfelvételeket akár asztali számítógépén, laptopján, vagy mobiltelefonján is meghallgathatja.

Tovább a részletekhez »
Hírek
Jubileumát ünnepli a Talentum Református Általános Iskola -„Kezdetben az volt a célunk, hogy megteremtsük a református oktatás-nevelés lehetőségét Székesfehérváron. Legyen egy olyan iskola, ahol folytatódhat az Olajfa Református Óvodában megkezdett munka. A Talentum Református Általános Iskolának eddig hét elballagó osztálya volt, 133 gyermeket bocsátottunk ki az intézményből. A visszajelzések alapján úgy tudjuk, tanulóink megállják helyüket a középiskolában, sőt az első generáció már egyetemre jár.”- fogalmazott interjúnkban gyülekezetünk általános iskolájának igazgatónője, Szanyó Gáborné.
„ Nem légüres térben kell beszélnünk az evangéliumról „-" A diktatúrák azt hirdették, hogy a keresztyénséget be kell zárni a templomba! Sok egyéb mai irányzat is ugyan ezt szeretné: nyugodtan zárjuk magunkra a templomajtót, és ne foglalkozzunk a társadalom problémáival! Nekünk azonban nem a légüres térben kell az evangéliumot megszólaltatnunk, hanem abban a valóságban, amelyben élünk." - fogalmazott interjúnkban Ittzés István. A nyugalmazott evangélikus lelkipásztor októberben a Székesfehérvári Református Gyülekezetben nyílt előadássorozat keretében beszélt hallgatóságának Isten szeretetéről.
Nyílt napra hívják szülőket egyházközségünk általános iskolájábaA székesfehérvári Talentum Református Általános Iskola vezetősége, tanárai november 16-án, szerdai napon várják az iskola iránt érdeklődő óvodások szüleit.
Istennek ma is van szava ehhez a világhoz !Az első emberpár az Éden kertjében bekövetkezett bukása után elvesztette a lelki látását, félni és rejtőzködni kezdetett Isten elől, a Teremtő mégis adott egy újrakezdési lehetőséget az emberiség számára: a hit látását – fogalmazott Ittzés István nyílt előadássorozatának kezdő napján a Székesfehérvári református Egyházközség Széchenyi utcai templomában. A nyugalmazott evangélikus lelkipásztor amerikai kutatót is idézett, aki szerint letagadhatatlan a teremtettség ténye a Világegyetem keletkezésében.
Különleges áramszedőnk a hitCsaládi istentisztelettel egybekötött csendesnapon a Talentum Református Általános Iskola diákjai szolgálatát láthatta-hallgathatta a közösség egyházközségünk Széchenyi utcai templomában. A rendhagyó alkalmon Végh Tamás nyugalmazott református lelkipásztor hirdette az igét. Üzenetében a gyakorlatban is megélhető hitre hívta fel a figyelmet.
Speciális hangzó eszközt adnak rászorulóknak egyházközségünkbenSzeretetszolgálati rendezvényre várják az érdeklődőket szombati napon a székesfehérvári református egyházközségbe, ahol a teljes Bibliát is tartalmazó audio készüléket vehetnek át adományként a rászorulók. A programot a Bartiemus Egyesülettel közösen szervezik.
Népszerű földrajzóra a csodálatos kultúrákról„A természet könyörtelen. Nem ad második esélyt senki számára. A legapróbb jelzéseire is figyelnünk kell. Aki ezt nem észleli idejében, könnyen rajta veszhet.” -az idézett mondatok a mottója is lehetett volna annak az érdekfeszítő és izgalmas, az alpinizmust, mint életformát bemutató rendhagyó földrajzórának, amelyet egyházközségünk Talentum Református Általános Iskolájának családi napján rendeztek. A fényképes és videofilmes bemutatót Kollár Lajos, a Magyar Himalája Expedíciók vezetője kommentálta.
Fénnyel írt szeretet
2016. április 22.
Fénnyel írt szeretet A közelmúltban nyílt meg az ismert fotóriporter, Mészáros Annarózsa fogyatékkal élőket, azok zenei tudását bemutató képsorozat kiállítása Székesfehérváron a Református Egyházközség Széchenyi utcai gyülekezeti központjában. Amint a fiatal alkotónő maga is megfogalmazza, képeivel célja, hogy ha rájuk tekintünk, a szívünket szeretettel töltsék meg és mosolyt csaljanak az arcunkra. A Parafónia zenekar tagjait bemutató tárlatot május végéig tekinthetik meg az érdeklődök.
Tanulmányi versenyt hirdetnek egyházközségünk általános iskolájábanA székesfehérvári Talentum Református Általános Iskola sorrendben hatodik tanulmányi versenyét hirdeti meg március 23-án, szerdán, de a meghívottak összetételének tekintetében mindenképpen újszerű kezdeményezésről van szó.
Isten képes megoldani!
2015. december 5.
Isten képes megoldani!Függetlenül attól, hogy ki mit gondol a világ helyzetéről, és az irányról, ami felé tartunk, mindenképpen egy borzalmas problémával állunk szemben. Újra és újra látjuk megtörténni, és amíg bűn és gonoszság van a világon, nem várható, hogy ez abbamaradjon. "Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19,26)
Kálvin fő művét, az Institutiót mutatták be egyházközségünkbenNem Kálvin volt az, aki „behozta” a predestináció tanát a protestantizmusba, mint ahogyan az sem igaz, hogy mogorva természetű ember lett volna, s olyan zárkózottan élt, hogy emiatt meg sem nősült. Ilyen és sok hasonló tévhitet igyekeztek eloszlatni a neves reformátorról a Széchenyi utcai templomunkban megrendezett előadás lelkipásztor-teológus előadói. Az Institutio új magyar fordításának bemutatóján az is elhangzott, minden magyar reformátusnak illene legalább egyszer elolvasnia Kálvin fő művét.
A vőlegénynek igent, de nemet is mondhat a menyasszonyNem is létezik talán olyan ember, aki ne szeretne a mennybe jutni! Sokaknak kell Jézus, csak ne kelljen érte semmit se odaadni. Ne kelljen letenni az alkoholos poharat, se befejezni egy bűnös életet. Egyházközségünk nyílt evangelizációs alkalmán az is kiderült, milyen üzenetet rejt Bódis Miklós kalotaszegi mintás kabátja.
Hétvégén kezdődik a nyílt előadássorozatJókai Mór romantikus regényének a Szegény gazdagoknak kétségtelenül kultikus figurája, az erdélyi Hátszeg környékét rettegésben tartó, haramiáival rendszeresen garázdálkodó rablóvezér, Fatia Negra. Milyen párhuzamot lehet felfedezni Lukács evangéliumának üzenete és Jókai regényhőse között? Milyen tanulságot hordoz a ma embere számára az ószövetségi szír hadvezér, Naámán élete? Valóban bekövetkezik Jézus Krisztus második eljövetele a világtörténelemben? Ilyen és ehhez hasonló érdekes kérdésre is választ kaphatnak, akik március 22-én egyházközségünkben kezdődő nyílt előadássorozatra ellátogatnak. Vendég előadó Bódis Miklós, az erdélyi Hátszegről érkező lelkipásztor lesz.
Lehetünk-e Jézussal magányosak?2015. február 20 és 22 között került sor a Székesfehérvári Református Egyházközség 30-40-es korosztályának csendeshétvégéjére, Balatonszemesen, Fehérvári Dávid beosztott lelkipásztor szervezésében és szolgálatával. Miután ennek a korosztálynak már nagyon régen volt lehetősége ilyen keretek között együtt lenni, nagy szükség volt rá.
Institutio, amely ma is irányadó!Fórumbeszélgetéssel egybekötött könyvbemutató rendeznek egyházközségünk Széchenyi utcai gyülekezeti központjában március 7-én szombaton, 15 órai kezdettel. A bemutatón Káin János reformátor fő művének tekintett könyvéről, az Institutioról, illetve annak új, magyar fordításáról hallhatnak beszélgetést az érdeklődők.
„Őszinte alázatban végezni a lelkipásztori szolgálatot” - „Isten egy teljes életet akar adni számunkra. Ráadásul egy olyan életet, amely még a halálunk után is életet jelent. Ezért a láthatóakra és a láthatatlanokra is szeretnénk az emberek szemét felnyitni” – mondta interjúnkban Cseri Kálmán, aki azt is hozzátette, gondolkodik azon, hogy hamarosan megírja igehirdetéssel kapcsolatos tapasztalatait is. Isten ugyanis megengedte számára, hogy több, mint ötven éven át a kisgyermekektől a nagyothalló idős embereken át hívők és nem hívők között egyaránt végezhesse a Istentől kapott szolgálatát. A Budapest-Pasaréti Református Egyházközségtől nyugdíjba vonult lelkipásztorral gyülekezetünk őszi evangelizációs hetén beszélgettünk.
Jókedvű adakozókra emlékeznek a támogatók falánA keresztyének ritkán fogalmazzák meg őszintén örömeiket mások előtt, mert attól tartanak, sokan ezt dicsekvésnek gondolják. Számunkra nem a dicsekedésen van a hangsúly, ellenkezőleg: a támogatásokat köszönettel elfogadjuk, örülünk is neki, hálát adva érte. Mindezek után nem csak felvállaljuk, de nevesítjük is az adományozókat, így bemutatva, kikkel állunk kapcsolatban és jó viszonyban – fogalmazta meg honlapunk érdeklődésére Szanyó Gáborné. Egyházközségünk Talentum Református Általános Iskolájának igazgatónőjét az elkészült intézménytámogatói fal jelentőségéről, az iskola és az önkormányzat között megerősödő „stratégiai lehetőségekről” és a misszió ügyéről is kérdeztük.
Emlékezés és hálaadás az elmúlt húsz évértHálaadásra és Isten dicsőítésére érkeztek a hívek hétvégén a Budai úti református templomba. Húsz esztendeje annak, hogy hivatalosan is átadták az altemplomi részt és elkezdődhettek az istentiszteleti alkalmak. A két évtized során számtalan alkalommal élhették át Isten csodáit. Az ünnepi rendezvényen az egyházközség Csomasz Tóth Kálmán kórusa zenei szolgálatot mutatott be Dóczi István karnagy vezényletével.
Isten Igéjéhez igazodva
2014. október 31.
Isten Igéjéhez igazodvaA reformáció nem szűkíthető le mindössze a korszak meghatározó személyiségének, Luther Márton, Kálvin János és követőik munkájára, hiszen már a kezdetkor világossá vált, a tanokat újra és újra szükséges megvizsgálni. S így válik érthetővé napjainkban is a korabeli üzenet, a „Ecclesia semper reformanda es”, vagyis, hogy az egyházakban folyamatos reformációra, megújulásra van szükség. – mindezeket a gondolatokat Bányai László nyugalmazott református lelkipásztor hangsúlyozta hallgatóságának a Királykúti Emlkéház beszélgetés-sorozat alkalmából. A Pro Pannonia Reformata díjat elmúlt évben megkapott lelkipásztor felelevenítette életpályáját és hogy milyen fontos volt számára engedelmességet tanulni Isten Ígéjéből, amely utat maga az Úr Jézus tanított.
„ Isten megőriz bennünket a nehézségek és kísértések között is ” - Pontosan emlékszem rá, első gyülekezetünkben, ahol hitre jutottam, olyan „nagy öregekkel” találkozhattam, akik a Gulágot megjárva családot alapítottak, és társadalmi kivetettségük, nehéz körülményeik ellenére is kitartottak, jó házasságot és áldott életet éltek. Nem kell kilépni a házasságból, Istennek vannak megoldásai a nehézségekre – fogalmazott interjúnkban Dr. Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász szakorvos, a VII. Székesfehérvári Református Napok előadója. A szakember hozzátette, a házasság azt is jelenti, hogy elhagyjuk az egyik partot és közösen áthajózunk egy másik part felé. Közben biztosan lesznek viharok, nehézségek, de túl lehet élni ezeket a hullámokat. Ketten együtt biztosan többre lesznek képesek, mintha egyedül, a magunk erejéből próbálják meg tenni ugyanezt.
Református napok hetedszerHetedik alkalommal kerül megrendezésre a Székesfehérvári Református Napok programsorozat. A megyeszékhelyen élő református egyházközség osztja meg lelki-szellemi értékeit az érdeklődőkkel, akik közé szívesen várnak nem reformátusokat is. A szervezők célja a város lelki-szellemi életének megpezsdítése és az egyháztól távol állók megszólítása.
„Láthatjuk hitben felnövekedni a következő generációt!”Az 1860-as évek közepén egy brit lelkipásztor, Josiah Spiers arra az elgondolásra jutott, hogy gyermekek körében kívánja terjeszteni Isten igéjét. Amikor szünidejét a szigetország egyik tengerpartján töltötte, a környezetében játszó gyermekek előtt a homokba írta: „Isten a szeretet”, majd a beszélt nekik hitéről, Jézus Krisztussal való kapcsolatáról. A parton talált kagylókból, kövekből kidíszítették a szöveget, később pedig közösen felelevenítettek biblia történeteket. Napjainkra az egykor lerakott „tematika” alig változott valamit, a cél változatlanul Biblia üzenetét saját nyelvezetükön eljuttatni a fiatalok számára. A Szentírás Szövetség több mint 130 országban van jelen, Afrikától Dél-Amerikáig, Ausztráliától Kanadáig. A 2014. július 14-18-i héten Székesfehérváron a Református Egyházközséggel közösen már ötödik évben szerveztek „Angol és Biblia” Napközis Tábort.
Elbocsátották a professzortElbocsátották a professzort, mert felfedezése a dinoszauruszok és az ember egyidejű létezésére mutat (Skandallum - vagy egyszerűen a valóság felfedezése?!)
Megkezdődött az ötödik napközis táborEgy hétig angolul tanulhatnak, sportolhatnak és megismerhetik idegennyelvi tanáraikat a diákok a bibliai értékeket is hangsúlyozó szünidei foglalkozásokon.
Angol és Biblia napközis tábor ötödik alkalommalA Székesfehérvári Református Egyházközség és a Talentum Református Általános Iskola a Szentírás Szövetséggel közösen ismét megrendezi az "Angol és Biblia" napközis táborát.
Ifjú "nyomozók" a bűnmegelőzési naponEgy ismeretlen férfi holtteste hever a szoba közepén és mellette egy pisztoly van. Az épület ablaküvege szilánkosra repedt, jókora golyó ütötte nyom éktelenkedik rajta. A környéken nyüzsögnek a zsaruk, akik nyomot rögzítenek, bűnjelek után kutatnak és speciális festékkel ujjlenyomatokat vesznek a bejárati ajtó felületén.
Európa, a szakállas nő
2014. június 20.
Európa, a szakállas nőA szakállas nő krisztusi alakja gigantikus selfie az életünk kellős közepén. Európa úgy érett meg a győzelmére, mint pattanás kamasz fiú halántékán. A szakállas nő nárcisztikus nyugati kultúránk válságának kijózanító ikonja. Ő mi vagyunk. Kérdés, hogy kijózanodunk-e tőle, vagy groteszk látványától még jobban megmámorosodunk. Úgy érkeztünk egy határkőhöz, hogy azt részeg sofőrként gyakorlatilag lassítás nélkül át is léptük. A fejünket azért egy pillanatra felkaptuk, átfutott az agyunkon valami kételyhez hasonló rossz érzés. Meglegyintett bennünket egy furcsa lehetőség: a duzzanat most végleg részévé válhat Európa arcának, kráteressé, ijesztővé, idősen is ragyássá csúfítva azt, de akár ki is fakadhat, ha a tükörben látott kép elég riasztó ahhoz, hogy ne akarjunk együtt élni vele. A természet kapott egy esélyt: bebizonyíthatja, hogy mégiscsak vannak korlátaink. A józanságát önként feladó Európa azonban azt lát a visszapillantó tükörben, amit akar. Dönthet úgy is, hogy tetszik neki a látvány.
Teljes bizonyossággal vallották, hogy Jézus tulajdonaiMintegy nyolc felnőtt konfirmált fiatal bizonyságtételét és Jézus Krisztussal megélt kapcsolatáról hallhattak a lelkipásztorok, presbiterek és érdeklődő egyháztagok az áprilisi ünnepi fogadalomtétel és közös úrvacsoravétel előtti napon református egyházközségünk Széchenyi utcai gyülekezeti központjában. Biztosan állítható, az elhangzott őszinte hitvallások nyomán a hallgatóság sorai között szem nem maradt szárazon, miközben a Heidelbergi Káté üzenete személyes életsorokon keresztül is megelevenedett: "Nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltóm, Jézus Krisztus tulajdona vagyok" .
Mai hitvallások - az MTV1 felvételeEgy lelkész is megtérhet! - Végh Tamás portré
Merjük bátran használni az Istentől kapott erőket !Mindannyiunk élete erők és ellenerők hatásában zajlik. Sokszor azt hisszük, hogy játszik velünk az élet, vagy éppen próbál, netalán nyomorgat. Mintha nálunk hatalmasabb, nem mindig pozitív erők irányítanának minket, és nekünk nincs is beleszólásunk saját életünkbe. Mindennapjaink körülményei nem azt jelentik, hogy a jóra, vagy a rosszra lennénk predesztinálva. Éppen ellenkezőleg, azt jelzik, hogy döntési lehetőségünk van – ezen a gondolatok jegyében fogalmazta meg üzenetét vasárnap délelőtt a Budai úti református templomban Hajdú Szabolcs Koppány lelkipásztor.
A Noé film bukott angyal "hősei"Valószínűleg már most sokan elmentek megnézni a bibliai Noéról, Russel Crowe főszereplésével készült filmet. Mivel a téma nemcsak a múlt, de a jelen szempontjából is fontos, úgy gondoltuk mindenképpen meg kell osztanunk néhány alapvető problémát a filmmel kapcsolatban. Mivel az alkotás nagyon sok ponton tér el a Bibliától, itt most csak a leglényegesebb, legmegtévesztőbb és a végső időkkel is összefüggő kérdésre koncentrálunk.
A megtalált otthon
2014. március 2.
A megtalált otthon„Hazatérés”. Ezzel a tömör, de lényegesen tartalmasabb üzenetet rejtő címmel hívogatták az érdeklődőket a székesfehérvári reformátusok egyházközségük Maroshegyi gyülekezetrészébe. A nyílt rendezvénysorozat hetében csütörtöktől vasárnapig Polgár Tibor magyaralmási lelkipásztor tolmácsolta a Bibliából, Lukács evangéliumában megörökített tékozló fiú történetét. A hívek személyes hitvallásokat is hallhattak. Beszámolónkban a szombati nap eseményeit elevenítjük fel.
Mindannyiunkat Haza várnak !E hét csütörtökétől négy napon át tartó nyílt előadássorozat kezdődik „Hazatérés" címmel gyülekezetünk Maroshegyi Imaházában. Az érdeklődők Polgár Tibor lelkipásztor szolgálatát hallgathatják.
Elmondják, mit kaptak az IstentőlReformátus ifjúsági istentiszteletre hívják a fiatalokat február 23-án, vasárnap délelőtt a Budai úti református templomba. Az alkalmon bizonyságtétellel, imádsággal, zenével szolgálnak a középiskolás korosztályt képviselő „Biztos Szikla Klub”, valamint a főiskolás korosztályt egybefogó „Fiatal Felnőttek” tagjai.
A zene a vérre is hat!
2014. február 19.
A zene a vérre is hat!A vér illetve a vércsepp érzi a zenét! Példátlan kísérletnek indult, szenzációs felfedezés lett belőle. Kérdésünk az alábbiak alapján: Vajon a megtérés evangéliumának terjedését és a Szentlélek építő munkáját segíti vagy rombolja az un. keresztyén rock-zene?!
„Az életünk minden üzenetnél többet hirdet”- A keresztyén élet a teljesség élete, ezért aztán nem tehetjük meg, hogy pontosan mi maradjunk ki a társadalmat átformáló üzenet továbbadásából. Ha kivonulunk, akkor ne is csodálkozzunk, ha ez a társadalom nem ismeri és nem kívánja meg általunk az evangéliumot. Úgy tűnik, napjainkban szavakkal már alig-alig érünk el valakiket, de az életünk többet hirdet mindennél – fogalmazott interjúnkban Berke Sándor. Az erdélyi Tenkéről érkezett református lelkipásztorral az elmúlt év végi evangelizáció üzenetéről, a keresztyén közéletiségről, a szülőföldön történő helytállásról beszélgettünk és arra is kértük, mutassa be egyházközségét.
Istenről nincs a Bibliánál pontosabb információ„ - Egy-egy feladatra való alkalmasság nem csupán emberi adottságoktól függ. A hivatást ott tudjuk csak megfelelően betölteni, ahová Isten a terve szerint elhelyez bennünket. A Teremtő pontosan tudja, hogy adott helyen, időben kit akar szolgálatba állítani” – ezeket a gondolatokat Somogyi László református lelkipásztor fogalmazta meg a Királykút Emlékházban rendezett beszélgetésen. A tíz éve a Székesfehérvári Református Egyházközségben szolgálatát végző lelkészi elnök szólt az elmúlt évtized tapasztalatairól és kifejtette nézeteit a közelgő egyetemes imahétről, a felekezetek közötti további párbeszéd lehetőségéről is.
Ünnep nélküli ünneplésIsten az Ő szabadításának örömét szeretné nyújtani Székesfehérvár lakói számára. Ezeket a gondolatokat Berke Sándor lelkipásztor osztotta meg a hívekkel a Széchenyi utcai református templomban a nyílt előadássorozat első napján. A lelkész az erdélyi Tenke református egyházközségéből érkezett az egykori koronázóvárosba.
Hálaadó alkalom a Budai útonA hatodik Református Napok zárórendezvénye az egyházközség Budai úti templomában folytatódott, ahol hálaadó istentisztelettel és fa ültetéssel emlékeztek a gyülekezetrész születésének jubileumára. A gyermekek pedig rajzokkal készültek a jeles eseményre...
Az élő víz életet teremt, reménységet adEgyházközségünk Széchenyi utcai udvarának és díszkútjának avatásával kezdődött a Székesfehérvári Szent István Emlékévhez kapcsolódó hatodik Református Napok. Az ünnepi alkalom előadásán megfogalmazódott: Szent Istváni kora egyik azon időszakának számít történelmünkben, amelyhez érdemes visszatérnie nemzetünknek, ahol az emberek rácsodálkoznak arra, hogy a bibliai igazságok mennyire élők és hatók. A rendezvényen Székesfehérvár polgármestere, Dr. Cser – Palkovics András is részt vett.
Református napok - már a hatodik alkalommal A Székesfehérvári Református Egyházközségben hatodik alkalommal rendeznek kulturális programsorozatot. Ebben az esztendőben a Dunántúl meghatározó református közössége kiemelt figyelmet fordít székesfehérvári Szent István Emlékévre. Így számos korosztályt megszólítani kívánó kulturális és bibliai tartalmú rendezvényeivel a gazdag kínálattal rendelkező emlékév eseményeihez kíván csatlakozni - ezzel is gazdagítva a város és a megye értékeit. A református rendezvénysorozat három napja során a történelmi emlékév üzenetéhez kötődő előadások mellett udvaravató ünnepség és jubileumi hálaadó alkalom várja az érdeklődőket. A szervezők egy teljes napot kívánnak családbarát, azaz minden korosztályt megszólítani kívánó rendezvényeknek szentelni.
Felhívás minden érdeklődőhöz!„Tabuk nélkül - őszinte beszélgetések a keresztyén életről" címmel új sorozatot indítottunk szeptember 27-től a Gyülekezeti Központban, amely egyúttal felnőtt keresztségre, illetve konfirmációra felkészítő alkalomnak is minősül, ha valakinek ez a döntés megérlelődik az életében.
Már az övék a játszótér !Térkővel ellátott burkolat, óriás sakktábla és csúszda. Csak néhány jellegzetesség, amellyel az egyházközségünk általános iskolájában a tanévet kezdő diákoknak meglepetést szerezhettek a szakemberek. Bár a hivatalos átadást és a tanévkezdő sokadalmat egy későbbi időpontra hirdették meg, a nebulók már az első tanítási napon birtokba vették az izgalmas kalandokat ígérő játékokat.
Évnyitó és tanévkezdő sokadalom az általános iskolánkbanEgyházközségünk általános iskolájának új tanévét istentisztelet keretében nyitják meg a hétvégén. A következő héten pedig a megújult iskolaudvart is felavatják.
Ismét tábor – valamennyi generációnak!Urunk segítségében bízva, "Ajándékaink Krisztusban" címmel idén is a Bükk lábánál, Felsőtárkányban szeretnénk megrendezni nyári többgenerációs táborunkat 2013. július 21-től 27-ig.
Nyár végére új díszburkolat és impozáns díszkút várja a látogatóit a templomudvarunkbanAz elmúlt hetekben a templomba járók minden bizonnyal felfigyeltek azokra a munkálatokra, amelyek a székesfehérvári reformátusok Széchenyi utcai gyülekezeti központjában fogadja a híveket. Hét közben munkagépektől nyüzsgő és sárga műanyag szalaggal elválasztott templomudvar hamarosan kicsinosítva, megszépült környezettel várja régi-új látogatóit.
Egyházi kórusnál sokat jelent a tartalom, ami hitben mögötte áll- Az ember az énekkarban hívőkkel van körülvéve, amely azt jelenti, hogy „egy nyelvet beszélünk”, vagyis üzenetünket igyekszünk átültetni a zene nyelvére – fogalmazott interjúnkban Dóczi István. Református Egyházközségünk Csomasz Tóth Kálmán Énekkarának karnagya számos szolgálata mellett a Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Talentum Református Általános Iskola diákjait tanítja furulyázni fáradhatatlan lelkesedéssel.
„A kommunikációban legfontosabb az örömhír továbbadása”- A hívő keresztyének számára a kommunikáció során a legfontosabb az örömhír továbbadása lehetőség szerint az aktuális, új technikai eszközök alkalmazásával – fogalmazott honlapunknak Takács Ferenc. A református önkéntes misszionárius áprilisban egyházközségünkben rendezett előadását követően beszélt az elektronikus médiában és internetes szolgálata során szerzett tapasztalatairól. A hamarosan induló keresztyén szellemiségű televíziós adó műsoraiba is beavatott.
Felekezeti összefogással egyetemi gyülekezeti szolgálat kezdődött Több próbálkozás előzte meg Székesfehérváron az ökumenikus egyetemi gyülekezetei szolgálat elindítását, míg ez év februárjától kezdte el rendszeres alkalmait a megyeszékhelyen. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központjának (AREK) vezetése kedvezőnek ítélte a kezdeményezést és helyszín biztosításával támogatja is a városban újszerűnek számító lehetőséget.
Jótékonysági est az intézményeink javáraIzgalmasnak ígérkező műsorral, dallal, sokszínű művészi különlegességgel készülnek a szereplők a Budai úti református templomba az április 26-i jótékonysági estre. A bevételt a szervezők és a fellépők egyházközségünk óvodájának és általános iskolájának támogatására ajánlották fel.
 A misszió napjainkban és a technikai lehetőségekTakács Ferenc református önkéntes misszionárius tartja meg előadását egyházközségünk gyülekezeti központjában április 14. vasárnap, 15 órai kezdettel. A csendesnap témája a misszió lesz, azaz hogyan adjuk tovább az evangélium üzenetét napjaink technikai eszközeinek segítségével?
 Zenés áhítattal emlékeztek a virágvasárnapra a Budai úti református templombanNe Jézus passióját lássuk a virágvasárnapban, hanem egy olyan ünnepet, amelyben Isten Jézus Krisztust királyunkká tette. S ezért okunk van a hálaadásra – ezen gondolatokat fogalmazták meg a Budai úti templomban a nagyhetet megelőző vasárnapi zenés rendezvényen. Az ünnepi hangulatot méltóképpen szolgálta a helyőrségi zenekar műsora és Juhász Illés, a Vörösmarty Színház művészének a bibliai üzenet megértését segítő felolvasása.
„ Pál apostol gondolatai a szeretetről mindig is aktuálisak ” – Juhász Illés színművésszel beszélgettünkSzeretné, ha minél jobban értelmezve adhatná át hallgatóságának a Biblia üzenetét – fogalmazott interjúnkban Juhász Illés színművész. A Vörösmarty Színház társulatának tagja rendszeres vendége, felolvasója a Budai Úti virágvasárnapi koncerteknek. Közreműködésével valósággal megelevenednek az evangéliumi történetek. A művész interjúnkban azt is elárulta, melyik igeszakasz kedves számára leginkább
Itt a hittanbeíratás ideje!A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közlése alapján 2013. április 8-án és 9-én kerül sor az állami általános iskolák 1. évfolyamába történő beiratkozásra. Ekkor kell nyilatkoznia a szülőknek arról, hogy 2013. szeptember 1-jétől az erkölcstan, vagy helyette a hit- és erkölcstan tantárgyat kívánják-e választani gyermekük számára.
A "Kitekintő" az új menüpontHonlapunk Tisztelt Olvasója bizonyára észrevette, hogy egyházközségünk internetes oldalán a menüpontok sora egy új füllel bővült, „Kitekintő” elnevezéssel.
 A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek Székesfehérváron      Két férfi, Márton Áron katolikus és Tőkés László református erdélyi püspök portréján keresztül világít rá filmes eszközök segítségével a Kabay Barna -Petényi Katalin alkotó páros az erdélyi magyarság, az egyház, a szabadságért küzdő emberek mindennapjaira a román kommunista uralom idején. Az ügynökök és a diktatúrával kollaborálók tevékenységét sem hagyják homályban. Levéltárak mélyén pihenő dokumentumokat, még nem publikált archív filmfelvételeket is felvonultató alkotás, a „Szigorúan ellenőrzött életek” című megrázó erejű dokumentumfilm első vidéki bemutatóját a kommunista diktatúrák áldozatainak előestéjén rendezték Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban. A rendezvényen megjelent Tőkés László Európai Parlamenti képviselő is.
„ Egy jó film tükör lehet a számunkra”A közelmúltban új rendezvénnyel gazdagodott a gyülekezet program tára „Futó kockák” elnevezéssel. Bár az ország más közösségeiben is szerveznek keresztyén filmklubot, a székesfehérvári kezdeményezés mégis sajátos arculattal rendelkezik.
Várják az érdeklődőket a Talentum Általános IskolábaFolytatódnak februárban a „SULIVÁRÓ NAPOK” a Székesfehérvári Talentum Református Általános Iskolában. A rendezvények idején elsősorban a szülők számára kívánnak segítséget nyújtani iskolaválasztáshoz az intézmény pedagógusai. A gyermekek ugyanakkor játékos fogalakozások segítségével kaphatnak ízelítőt, milyen is lesz majd beülni az igazi iskola padokba.
"Páratlan" sorozatba kezdenek a házasulókkalAz idei év "Házasság Hete" kezdte előtt, annak mintegy bevezetőjeként egyházközségünk Széchenyi utcai gyülekezeti központjában házasságra előkészítő és házassággondozói sorozat indul „Pártalan Páros” címmel.
Megszólalt a 20 gyerekes milliárdos Egy férfi és egy nő, akik megtalálták Istentől rendelt helyüket! A semmiből indultak, e földön senkire sem támaszkodtak, sohasem panaszkodtak, sőt másoknak is sokat adtak, mert mindig tudták: honnan várható az igazi segítség... (Zsoltár 127,3)
Uganda elnöke Isten bocsánatát kéri saját és országa bűneiértSzükséges-e, hogy egy ország vezetője országos imában vezesse népét a megtérésre? Uganda keresztyén elnöke úgy gondolja, igen.
A reformációra emlékeznekA 495 esztendővel korábban, október 31-én szögelte ki a Német-Római Császárságban a wittenbergi vártemplom kapujára Luhter Márton ágoston-rendi szerzetes 95 tételből álló pontját, amelyben a Bibliai tanítása alapján felhívta a figyelmet a középkori egyház teológiai tévedéseire. Lépése a következő években, évtizedekben sőt évszázadokban is hitújító, reformátori mozgalmaknak lett "motorja" és elősegítette a Biblia újrafelfedezését.
Egyetemi gyülekezeti szolgálat kezdődött városunkbanA Dunántúli Református Egyházkerület megbízásából ez év júliusától végzi szolgálatát egyházközségünkben. A Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet elindításával feladata a megyeszékhely felsőfokú tanintézményeiben az egyetemi lelkészi szolgálat megszervezése, elindítása - fogalmaz bemutatkozó írásában Fehérvári Dávid. Egyházközségünk kisegítő-segédlelkipásztora azt is kifejti cikkében, hogy a gyülekezeti munkában szívügyének tekinti a tanítványozást, ezért indította útjára a TÉGy (Tanítványként Élni a Gyülekezetben) alkalmait, melyeken elsősorban a felnőttként konfirmáltakra számít. Segítséget kíván nyújtani számukra a hitük megélésében, hogy mihamarabb a közösség aktív tagjaivá váljanak.
A Talentum iskola megkezdte újraindulása tizenegyedik tanévétKomoly áldozatok árán működtetik az egyházi iskolát azzal a határozott céllal, hogy a gyermekeket és szülőket az Úr Jézus Krisztushoz vezessék. Ehhez illeszkedik a hitvallás is: a gyermekek a Megváltóé. A tanévkezdésről, átalakításokról, az egyházi intézmény lehetőségeiről a Talentum Református Általános Iskola igazgatójával, Szanyó Gábornéval beszélgettünk.
Református Iskolánk tíz éves jubileumára emlékeztekHálaadó istentisztelettel emlékeztek diákok, szülők és pedagógusok a Talentum Református Iskola újraindításának tizedik évfordulója alkalmával Székesfehérváron a tanévzárón. Az ünnepségnek a kívül-belül megszépült Széchenyi utcai gyülekezeti templom szolgált helyszínül.
Igényes, hiteles, őszinte
2012. augusztus 30.
Igényes, hiteles, őszinte„Magyarországon vannak olyan református gyülekezetek, ahol szárnyal az ifjúsági munka, ahová van miért mennie a fiataloknak, mert igényesek, hitelesek, őszinték, és úgy szól az Isten igéje, hogy az meg is találja őket." Hogyan vonzzuk be a fiatalokat a gyülekezet közösségébe? Mit kezdjünk a konfirmáció után ránk bízott ifjakkal? – többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a 15 és 18 év közötti korosztállyal foglalkozó szakemberek augusztus 21 és 24. között Balatonszárszón a Konfi+ konferencián.
Egy évtizedes az újra indult református általános iskolaJubileumi hálaadó alkalomra mintegy 160 oldalas kötet megjelentetésével emlékezik a 10 esztendős Talentum Református Általános Iskola.
Megújult a református templom belsejeA Református Fesztivál idejére, annak záró alkalmára külsejében és belsejében egyaránt megújult templom várja majd a híveket a Széchenyi utcában. Ezzel egy több éves felújítás ért végéhez. A templom jövő esztendőre lesz 170 éves, a munkálatok azonban még a jubileumi évforduló előtt szükségessé váltak. Az elvégzett feladatokról Fülöp Zoltánt, az egyházközség építésügyi gondnokát kérdeztük...
A Bregyó-közbe várják a reformátusokatSzékesfehérvár lesz a házigazdája június 29. és július 1. között az ötödik Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) fesztiválnak - tájékoztatta Imre Bálint esperes, az egyik szervező az MTI-t.
Lelkeket melegített az operaénekesnő„- Igyekszem a lelkeket megmelegíteni!” - Így vallott Pitti Katalin operaénekművész Székesfehérvárott tartott jótékonysági estjén a Széchenyi utcai református templomban. S ezt nem csak szavakban, de énekeiben is bizonyította lélekemelő istenes zsoltárok, áldást osztó művek megszólaltatásában, prózai művek előadásában.
A házasság ma is értékHagyománya van hazánkban a februári programsorozatnak: a házasság hetének. A kezdeményezéshez egyházközségünk is csatlakozott, így szombaton egy érdekesnek és hasznosnak ígérkező alkalomra várják az érdeklődőket, akik a házasságban kialakuló konfliktusok kezelésről is hallhatnak gyakorlati megközelítésben. A rendezvény címe már első pillantásra felcsigázza az olvasó érdeklődését: „Béküljünk ki, de hogyan”? S utal a közelmúltban azonos címen napvilágot látott kötetre.
Jubileumi évfordulóra készül a Talentum iskolánk-Nem célunk a város többi általános iskolájával versenyezni, de szeretnénk ugyanolyan szintű oktatást biztosítani diákjaink számára, mint a többi intézmény - fogalmazott interjúnkban Szanyó Gáborné, egyházközségünk Talentum Református Általános Iskolájának igazgatónője. Az intézményben nagy figyelmet fordítanak a diákok és szüleik lelkének gondozására, több rendezvénnyel készülnek az iskola 10 éves jubileumi ünnepségére és a közelgő REND- napokra.
Evangelizáció kezdődött gyülekezetünkbenSzámos esetben a keresztyének a Krisztustól származó örömüket azért veszítik el, mert engedik, hogy túlzottan is önmaguk gondjai nehezedjenek rájuk. Az Istentől való dicsőséget pedig szívesen felcserélik az egymástól várt dicséretekkel, elismerésekkel. Ezeket a gondolatokat fogalmazta meg a négy napon át tartó nyílt előadássorozat kezdő alkalmán, a Széchenyi utcai gyülekezet hallgatósága előtt Bacskai Bálint, a budapesti, józsefvárosi református gyülekezet lelkipásztora.
A félreértett reformációSzívbeli választást hoztak meg az 1500-as években élt emberek hazánkban, s ha a történettudományi módszerekkel nem is magyarázhatóak a 16. századi Magyarországon lezajló eseménynek, teológiailag annál inkább. Ez pedig az ébredés volt. Ezeket az üzeneteket fogalmazta meg a reformáció ünnepéhez kapcsolódóan istentiszteleti alkalmon gyülekezetünk lelkészi elnöke. Somogyi László hozzátette: sok -sok ember igét hallva hitre jutott, újonnan született. Isten lelkének csodálatos munkája volt ez hazánkban éppen úgy, mint Európa több országában.
Interjú Varga Tünde székesfehérvári segédlelkésszel- A lelkészség felé való irányváltoztatás, akkor derült ki számomra, amikor rám talált az Ige: az Ézs. 42, 1-4 + 6-7. „Imé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek…”. Így aztán beadtam jelentkezésemet a pápai teológiára, és a debrecenire is. - fogalmazott Varga Tünde. Honlapunkon egyházközségünk segédlelkipásztorával készült beszélgetést olvashatják.
Presbiteri Hétvége MóronOktóber 14-15-ig Móron a Szolgáló Szeretet Házába voltak hivatalosak a Székesfehérvári Református Gyülekezett jelenlegi és a következő ciklusra jelölt presbiterei. A pénteki program áhítattal kezdődött, majd vacsora után az új jelöltek bemutatkozásával és az elmúlt közel 6 év főbb eseményeinek, eredményeinek és kudarcainak felelevenítésével folytatódott.
Egy mikrochip fejlesztő mérnök bizonyságtételeDr. Charles Sanders évekkel ezelőtt, mint tervező mérnők dolgozott — speciálisan a computer microchipek területén. Egy kutató csoportnak volt a vezetője. Ez a csoport az egészségügy részéről azzal volt megbízva, hagy dolgozzon ki egy olyan microchipet, ami az emberi testbe beépíthető és alkalmazható a mozgássérült betegek megsegítésére. Erre a kutatásra abban az időben 1,5 millió dollárt fordítottak. Ez az eszköz azonban nagyon sok mindenre felhasználható!
Tanévnyitó istentisztelet és "Suli start"Ahogy mondani szokás, már csak egyet kell aludni, és indul a suli. Bizonyára sok gyermek van, akik e gondolatra összerezzennek, hiszen tudják, vége a vakációnak, s bizonyára vannak, akik örülnek, hiszen a diáktársakkal hosszú szünet után újra együtt lehetnek.
Megújult a gyülekezetünk templomtornyaA fülledt, esőbe hajló időben karácsonyi hangulatot idézett a napkeleti bölcsek biblia története a Székesfehérvári reformátusok gyülekezeti központjánál. Hálaadó alkalomra érkeztek a hívek, a Széchenyi utcai templom felújításának fontos szakaszához. Helyére került a torony gömbje és a magyar református templomok jellegzetes szimbóluma, a csillag.
"Toronygomb dokumentum"
2011. július 30.
"Toronygomb dokumentum"A Szentháromság egy örök Isten dicsőségére nagy örömmel helyezzük el itt ezt a dokumentumot a Székesfehérvári Széchenyi úti Református Templom külső felújításának emlékére! Dicsőítjük Mennyei Atyánkat, aki lehetővé tette e földi hajlékának megújulását és megszépülését Urunk 2011. esztendejének nyarán!
Isten Igéjében bátran hihetünk !Lényeges kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e időnket odaszánni Isten igéjének megértésére, amely a Biblia lapjairól szól hozzánk? Tapasztalat, hogy akiket a Szentírás nem tud meggyőzni élet, halál, üdvösség kérdéséről, azokat a különleges csodák sem viszik közelebb Isten személyéhez. Ezen gondolatok jegyében hirdette az evangéliumot Monty Taylor a Budai úti templomunkban
Húsvéti versek
2011. április 21.
Húsvéti versekA közeledő ünnepek alkalmával Schrenk Éva versei közül válogattunk, amelyek húsvét idején a feltámadás reménységét erősíthetik valamennyi kedves olvasónkban.
Zenés áhítat a Maroshegyi imaházbanGyülekezetünk Maroshegyi imaházában zenés áhítatra hívnak és várnak minden érdekődőt a szervezők. A rendezvényen kamarakórus és együttesek szolgálatát hallhatjuk.
 A darwinizmus elakadt – összeomlik az evolúcióelmélet?William Collier professzor: kutyából nem lesz macska! - Egyre határozottabb azon kutatók hangja, akik a makroevolúció bizonyítékainak felülvizsgálatát szorgalmazzák. Az ELTE egykori vendégprofesszora szerint paradigmaváltás közeleg.
Megtért államférfiak kontra meszelt sírokA kübekházi polgármester újraevangelizálná Magyarországot! Molnár Róbert az országgyűlés legfiatalabb alelnökeként úgy hitte, csúcson van. Aztán mégsem. Nemrég könyvet írt, amiben hangsúlyozza: közel a hívő államférfiak színrelépésének ideje. Érdemes elolvasni!! (forrás: mindennapi.hu)
Karácsonyi jó hír
2010. december 10.
Karácsonyi jó hírA következőkben Schrenk Éva testvérünk karácsonyi hangulatot idéző, az Isten szeretetéről szóló költeményét olvashatják.
Príma-díj a székesfehérvári református iskolánakIdén az ötödik alkalommal rendezték meg a Fejér Megyei Príma-díj gálaműsorát Székesfehérvárott. Az ünnepségen fődíjat nyert a Talentum Református Általános Iskola.
A reformáció aktuális üzenete: az áldás a tét- Hazánk a 16. században, 50 év alatt megváltozott, a középkori egyházat elhagyva 95 százalékában reformátussá lett a lakosság. Mi is történt valójában? Ébredés, vagyis a tömegek megtérése ! Ez volt a reformáció, felébredt Magyarország! – fogalmazott Somogyi László lelkipásztor egyházközségünk Széchenyi utcai templomában a reformáció ünnepén, október 31-én. A vasárnapi nap a város protestáns felekezetei számára közös ünnepi alkalmat is tartogatott az evangélikus gyülekezet templomában.
Interjú Somogyi Lászlóval a politika és az egyház viszonyárólNemrégiben a Békesség újság címére továbbított valaki egy cikket, melynek címe „Néppárti konferencia Brüsszelben az egyházak szerepéről” volt. Már akkor érlelődött bennem a gondolat, hogy interjút készítek Somogyi László nagytiszteletű úrral a politika és az egyház kapcsolatáról. Miután pedig meghallgattam Balog Zoltán államtitkár úr előadását a Református Napok keretében, további kérdések merültek fel bennem a témával kapcsolatban, amikre választ szerettem volna kapni. Gondoltam, esetleg másokat is foglalkoztatnak ezek a kérdések. Ezért kértem meg nagytiszteletű urat, hogy válaszoljon néhány kérdésemre. Íme az interjú:
Székesfehérvári Református Óvoda és Iskola gazdaságvezetői állást hirdet. Az alkalmazás feltételei: - felsőfokú szakirányú végzettség - regisztrált mérlegképes könyvelői szakképesítés - egyházi elkötelezettség Jelentkezési határidő: november 30. Elérhetőség: ovoda@albaref.hu 30/490-7251
Copyright © 2009 Székesfehérvári Református Egyházközség - Minden jog fenntartva! Design & programozás: Arteries Studio
A honlapon található képi és szöveges tartalmak bármilyen célú felhasználása engedélyhez kötött!